fbpx

Ha jártál már jógaórán, akkor biztosan megtapasztaltad annak jótékony, kiegyensúlyozó hatását. Ez az érzés jó esetben még két – három napig fenntartható a mindennapokban, aztán eltűnik. Egy idő után felmerül az igény, hogy hogyan lehetne ez a kellemes “jól vagyok” állapot folyamatos. Ilyenkor elkezdesz heti rendszerességgel órára járni, majd ezt felváltja a “hetente többször” variáció.

Lassan megismersz többféle irányzatot és a tapasztalataid alapján kialakul a saját gyakorlásod is.

Azonban az intenzív és mély belső munkához a legnagyobb segítséget az adja, ha rá tudsz szánni egy kicsit hosszabb időt, amikor a mindennapok tevékenységeit el tudod engedni és a gyakorlásra helyezed a fókuszt. Ebben lehet segítség, ha részt veszel egy elvonuláson, ahol a saját gyakorlásod kiegészülhet új ismeretekkel és új technikákkal, vagy akár a meglévőek tudnak még jobban beépülni. Ilyenkor lehetőséged van a világ zajától elzártan foglalkozni az ászanákkal, a légzőgyakorlatokkal, a mantrákkal, a meditációval és jóga filozófiával, vezető iránymutatásai alapján.

A fizikai gyakorlás – de a mentális is, mint például a jóga nidra, koncentráció, meditáció – oldja a fizikai és az energetikai test negatív emlékeit. Az ászánáknak és a tudatos légzésnek köszönhetően sokszor olyan feszültségek kerülhetnek a felszínre, melyek nem voltak tudatos szinten. Ilyenkor érdemes ezekkel szembe nézni, hogy végleg feloldódhasson az adott probléma.

De lehet, hogy egy fizikai fájdalom vagy sérülés hívja fel a figyelmet arra, hogy mivel kell “dolgoznod”.

A táborokban szinte minden alkalommal előkerülnek a kontemplációs gyakorlatok, amikor a koncentráció tárgya egy téma. Például a “KI VAGYOK ÉN?” kérdése. De bármely olyan kérdéskör is szóba jöhet, amelyre feszültséggel reagálsz vagy kihívást jelent az életedben. Pl.: elmúlás, halál, félelmek stb.

Ezek a kontemplációs gyakorlatok (is) előkészítik, hogy képes legyél eljutni és elmerülni a belső CSEND-ben, mely a jóga végső célja.

A gyakorlatok hatásait érdemes krijákkal, azaz tisztítógyakorlatokkal is fokozni, mellyel hozzájárulunk testünk egészségéhez, a méreganyagok távozásához.

Ami számunka nagyon fontos az az, hogy a jóga minden gyakorlatába felkészülten és biztonságosan vezessünk be. Elfogadva azt, hogyha valamire még nem állsz készen, akkor azt nem erőltetjük. (ahinszá – nem ártás – elve)

Egy négy-öt napos elvonulás jótékony hatásai már jelentősen megkönnyítik, hogy a jóga életmódot könnyebben beépítsd a mindennapjaidba és kialakítsd új szokásaidat.

Ha támogató elmélyülésre vágysz, akkor szeretettel várunk őszi elvonulásainkon is.