Aktuális oktatóképzéseink
Bővebben a jógaoktató képzésekről
“Az oktatóképzéseitek nemzetközi porondon is megállnák a helyüket.”
Ezt több résztvevő is mondta nekünk az elmúlt években. A pozitív visszajelzések természetesen nagyon jól esnek, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy „tökéleteset” nem lehet alkotni, a tudásunk legjavát viszont örömmel osztjuk meg veletek. Stúdiónkban az elmúlt 4 évben már több, mint 12 jógaoktató képzés valósult meg – astánga, hatha, hatha-jóga flow, mobility – ami a tematikát tekintve, műfajonként mindig hasonlóan épül fel. Ami viszont a leírásokból sosem derül ki: hogy az évek múlásával mi oktatók is változunk, fejlődünk. Egyrészt az eddigi jógaoktató képzések, óratartások, gyakorlások során összegyűlt tapasztalatok hatására, másrészt pusztán azért, mert járjuk a saját utunkat…
Ezért aztán biztos, hogy nálunk nincs két egyforma oktatóképzés.
Astánga-jóga oktatóképzés
Az astánga vinyásza jóga tradicionálisan Mysore stílusú, azaz a gyakorlók saját légzésük ritmusában végzik a kötött sorozat(ok) ászanáit, az oktató pedig személyre szabott igazításokat és instrukciókat ad a gyakorlóknak. Az ászanák meghatározott sorrendje segíti a hétköznapi, racionális gondolkodás kikapcsolását és az áramló, meditatív figyelem kialakítását, a mozgásos meditáció létrejöttét.
Az astánga-vinjásza-jóga első sorozatának gyakorlásához, vezetéséhez és tanításához szükséges alapvető gyakorlati és elméleti háttér adja az astánga jóga oktatóképzés tematikájának gerincét. Ez a jógaoktató képzés azok számára is nyitott, akik még nem szeretnének oktatni, de elmélyítenék a saját gyakorlásukat.
Elérhető astánga jógaoktató képzéseink:
- astánga jóga – első sorozat jógaoktató képzés: jóga-csikitszá – jógaterápia (első sorozat)
- astánga jóga – második sorozat jógaoktató képzés: nádí-shódhana – középhaladó (második) sorozat
Oktatók: Spala Korinna és Malik-Tóth István
Hatha-jóga oktatóképzés
A hatha jóga első lépésben a fizikai test tisztítására helyezi a hangsúlyt. A fizikai síkon túl célja a csapongó elme elcsendesítése. Ebben fontos szerepe van a pránájámának (légzőgyakorlatok) és a kríjáknak (tisztítógyakorlatok).
A hatha jóga oktatóképzés elsősorban azoknak szól, akik szeretnének elmélyülni a tradicionális hatha-jóga gyakorlati és elméleti hátterében, valamint szeretnének biztos tudásra szert tenni a jóga oktatás területén. A képzés azok számára is nyitott, akik még nem szeretnének oktatni, de elmélyítenék a saját gyakorlásukat.
Oktatók: Spala Korinna és Malik-Tóth István
Hatha-jóga-flow oktatói továbbképzés
Ennek a dinamikus jógairányzatnak a legfőbb jellemzője a légzés és a mozgás összhangja, az ászanák tudatos sorrendje, a mozgás szabadsága, az intuíció és a kreativitás. A légzés és az egymásra épülő áramló mozgássorok belső hőt termelnek, amely támogatja a test méregtelenítését. Energetikai szinten pedig a mozgásban való elmerülés elmossa az éles határt az ÉN és a külvilág között.
A 100 órás hatha-jóga-flow jógaoktatói továbbképzésnek a vázát a flow jóga gyakorlásához és tanításához szükséges gyakorlati és elméleti háttér adja. A flow jógaoktató képzés elsősorban azok számára nyitott, akik rendelkeznek jógaoktatói végzettséggel. Ha nem szeretnél oktatni, de elmélyítenéd a saját gyakorlásodat, ez esetben is részt vehetsz a képzésen, de felnőttképzési tanúsítványt nem tudunk kiállítani.
Oktatók: Spala Korinna, Pál-Balássí Szilvia, szél Dalma Rebeka
Mobility, a funkcionális mozgás – jógaoktatói továbbképzés
A mozgás modern szemlélete: aktív hajlékonyság és funkcionális mobilitás. Ezen a jógaoktatói továbbképzésen megtanuljuk, hogy hogyan lehet preventíven és hatékonyan növelni a test rugalmasságát, valamint az ízületi mozgástartományt. A gyakorlásba beleszőjük a nyújtási technikákat és szót ejtünk a mozgás közben kifejtett erő mértékéről.
Szó esik arról is, hogyan juss el az egyszerű ízületi mozgásoktól az összetett, komplex mozgásokig, szabadon használva a teret. Ebből a képzésből inspirációt, nagyobb tudatosságot és magabiztosságot szerezhetsz oktatói munkádhoz, illetve új utakat nyithatsz a saját gyakorlásodban.
Az oktatóképzés elsősorban azok számára nyitott, akik rendelkeznek jógaoktatói végzettséggel. Ha nem szeretnél oktatni, de elmélyítenéd a saját gyakorlásodat, ez esetben is részt vehetsz a képzésen, de felnőttképzési tanúsítványt nem tudunk kiállítani.
Oktató: Spala Korinna
Nőijóga flow oktatóképzés és önismereti utazás
Ezen a 160 órás oktatóképzésen nemcsak elméleti anyagokkal gazdagodsz majd, hanem egy olyan női kör erejében nyílhatsz meg, ahol segítjük, támogatjuk, meghallgatjuk egymást, mert mi nők egymás kezét fogva, emeljük az energiáinkat, fejlődünk, felismerünk, tapasztalunk és erősödünk egymás által.
Az oktatóképzésen megismerheted milyen hormonok játszanak szerepet a női működésben, hogyan épül fel a női anatómia, milyen hatást gyakorol rád a természet, a napfény, a hold ereje, mi nők hogyan áramlunk az élet flow-jával? Milyen női archetípusok dominálnak benned, az éppen adott életszakaszodban, hogy kapcsolódj vissza a természetadta létezésedhez?
Oktató: Süveges Nóra
Ha érdekel valamelyik képzés, de még nincs kiírva a következő, kérjük írj nekünk az oktatas@spalakorijoga.hu-ra, és mi értesíteni fogunk, ha aktuális lesz.