fbpx

A Spala Korinna Jógastúdió vezetője vagyok.

2009 óta jógázom. Oktatóképzéseimet hatha jóga, gerincjóga, astanga jóga, nőijóga, fasciális anatómia, meditáció témákban végeztem. Aktív táncművész és táncpedagógus vagyok, de koreográfusként is értem el sikereket.

Gyerekkorom óta a mozgás határozza meg az életemet. Kezdetben a versenysportok, később a tánc, ma pedig a tánc és a jóga.

 

TÁNC

Általános iskolás éveimet elsősorban a szertorna,

kisebb részben az atlétika és a kézilabda töltötte ki. Középiskolát is ennek megfelelően választottam. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumába felvételiztem, ahol példaképem, László Irén, Ircsi néni tanított testnevelést, valamint ő vezette a szertornaedzéseket. Elsős gimnazista voltam, amikor Ircsi néni tartott egy táncórát is. Akkor valami megváltozott bennem. Tizenöt évesen rádöbbentem: táncos szeretnék lenni.

A második gimnáziumi évemet már Miskolcon kezdtem egy művészeti szakközépiskolában. Tizenhat évesen vettem az első balett órámat.  Ebben a korban finoman szólva is késő belekezdeni a balett tanulásba, pláne a professzionális szintet megcélozva. Ám bennem erős volt az elszántság és az alázat. Valamint hittem benne, hogy sikerül, amit elterveztem.

Két év múlva már a Táncművészeti Főiskola Gimnáziumába jártam, ott készültem az érettségire is. A kacskaringós út, ami a táncos pálya kezdőpontjához vezetett, édesanyám kitartó, támogató jelenléte nélkül alighanem még kacskaringósabb lett volna.

A Táncművészeti Főiskolán lényegében elölről kellett kezdenem a táncosi tanulmányokat a néptánc-színházi tánc tagozaton – tőlem három-négy évvel fiatalabb növendékek között. Azért némi előnyöm is származott a koromból: mivel én már leérettségiztem, nem kellett elméleti tanórákon részt vennem, így lehetőségem nyílt ösztöndíjas táncosként is fejlődni. 1995 és 1997 között a Honvéd Táncszínházban, majd 1998-99 között a Budapest Táncszínházban táncoltam. Mindemellett elvégeztem a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán a művelődésszervező szakot.

Miután 1999-ben befejeztem tánctanulmányaimat, két évet a Szegedi Kortárs Balettnál töltöttem. Ezt követően a Pécsi Nemzeti Színház balett társulatának voltam a magántáncosa.

2008-tól szabadúszó táncosként veszek részt projektekben. Ezek között számos táncszínházi produkció volt, melyben színészi képességemet is megmutathattam. Szerencsésnek tartom magam, mert ennek kapcsán rendre pozitív visszajelzést és megerősítést kaptam nemrég elhunyt apósomtól, Sztankay Istvántól.

Táncos-tanári pályafutásom:

Pedagógusi karrierem gyökerei a Pécsi Balettig nyúlnak vissza, ahol 2002-től tartottam modern tánc tréningeket az együttesnek. 2005-ben az Észt nemzeti Balett társulatának tanítottam be Jorma Elo, a Holland Nemzeti Táncszínház koreográfusának darabját.

2009 és 2014 között a Magyar Táncművészeti Főiskola tanársegédje, majd adjunktusa voltam. Az intézménybe mesternőm, dr. Jakabné Dr. Zórándi felkérésére kezdtem tanítani, amikor lehetőséget kaptam tőle a pedagógiai munkára egy lány néptánc tagozatos osztály mellett. Klasszikus balettet, modern táncot tanítottam nekik, valamint képességfejlesztő gyakorlatokat tartottam.  2011 és 2014 között megbíztak a modern tánc tanszék vezetésével is.

Táncos tanulmányaim kronológiája:

2004-ben fejeztem be a Magyar Táncművészeti Főiskola táncpedagógus szakát modern tánc szakirányon.

2009-ben klasszikus balett szakirányon. (BA – Bachelor of Arts)

2015-ben elvégeztem a mesterképzést. (MA – Master of Arts)

Táncos pályafutásom díjai:

2001. Fülöp Viktor ösztöndíj- modern tánc.

2004. Philip Morris Magyar Balett díj.

2005. A Magyar Táncművészek Szövetségének Szakmai Nívódíja – Az évad legjobb női táncosa.

2006. Harangozó Gyula – díj.

2008. Fringe Fesztivál, Fődíj az Ellentétek vonzásában című darab koreográfiájáért.

2019-ben felterjesztettek a Magyar Köztársaság Ezüst érdemkeresztjére.

 

JÓGA

2000 környékén találkoztam először a jógával, amikor a Szegedi Kortárs Balett táncosa voltam. Yesudian Sport és Jóga könyve került a kezembe. Azonnal megragadott. Abból tanultam az első légző gyakorlatokat és ászanákat (testtartásokat).

Két próba között otthon gyakoroltam a szobámban.  Nagyon tetszett, más színt vitt az életembe. Valamint segített „túlélni” az élet nehéz helyzeteit. Aztán ami a jógát illeti: snitt. Sok-sok tánc. Színpad bemutatók, turnék következtek. Nem volt időm a jógára.

2009-ben találkoztunk újból. Gondoltam egyet, és elmentem egy kezdő gerincjóga órára volt. Azt éreztem: végre egy puha mozgásforma, ahol nem kell túlterhelnem a testem, nem merülök ki, sőt feltöltődöm. A nyugodt tempó miatt van idő a légzésre, megnyugvásra. Szerettem az óra végi relaxáció mélységét, a feltöltődés lehetőségét. Minden energetikai instrukció új dimenzióba vitt. Gyakorlatai kompenzálta a balett egyoldalú terhelését, egészségesebbé tette a testem.

Ebben az időszakban váltópont volt az életemben. Fizikailag és emocionálisan is elfáradtam a táncban. Budapestre költöztem, munkahelyeket váltottam. Akkoriban kezdtem tanítani a Táncművészeti Főiskolán. Projektekben táncoltam, koreografáltam, egyetemi továbbképzéseken vettem részt.

Ám mégiscsak a jóga került az elképzeléseim fókuszába. Képzéseket végeztem, workshopokon vettem részt. Egyszer csak jógaoktató lettem. Megkaptam első óráimat a Mandala Jógastúdiókban.

Figyelmet fordítottam rá, hogy fejlődjek a jóga tanításában, miközben egyre többen jöttek el a jógaóráimra. Idővel bővült a „repertoárom” is.

Több óratípusban kipróbálhattam magam, mind gyakrabban vettem részt  az oktatóképzésekben is, valamint táborokat tartottam. A szellősebb táncbemutatók mellett a Mandala Jógastúdiókhoz kapcsolódó feladataim ritmizálták a hétköznapjaimat, kilenc éven át.

Aztán ismét azt éreztem: itt az idő a változáshoz. Csak az volt a kérdés: miként? Nem egyik napról a másikra történt, hosszú folyamat eredményeként született meg bennem a felismerés: a saját utamat kell járnom.

Ekkor született meg a saját stúdió gondolata.

Akiktől tanultam:

Németh Gergely – Gerincjóga, hatha jóga (2009)

Ganga – advaita védanta filozófia (2010-től)

Juhász Sarolta – női jóga (2010)

Vinay Kumar – prana vashya yoga (2010)

Manju Jois – astanga jóga (2013)

Ricardo Martinez – astanga jóga (2015)

Nancy Gilgoff – astanga jóga (2015)

Lino Miele – astanga jóga (2016)

Malik Tóth István: meditáció (2016)

Kino Mcgregor – astanga jóga (2017)

Lajter Attila, Pápa Gyöngyvér – Fasciális anatómia (2019)

Jógaoktatói pályafutásom főbb állomásai:

2009 A Mandala Jógastúdiók oktatója

2011 Mandala Jógastúdiók vezető oktatója

2012 Gerincjóga oktatóképzés vezetője

2015 Magyar Jóga Közösség vezető oktatója