fbpx

A jóga és én először körülbelül tizenöt éves koromban találkoztunk, de a mérföldkövet 2010 jelentette, ekkortól kezdtem rendszeres gyakorlásba. A kezdetben tapasztalt pozitívumok – nagyobb hajlékonyság, állóképesség fejlődése, koncentráció erősödése, helyes légzés elsajátítása – mellett egyre áthatóbb mentális és lelki változások társultak a gyakorláshoz.
Első oktatóképzésemet 2012-ben végeztem a Mandala Jógastúdiókban; az egyik legközelebbinek azóta is a Gerincjóga gyakorlatait és szemléletmódját érzem magamhoz. Órákat 2013 óta tartok, azóta is örömmel és szeretettel osztom meg ismereteimet minden jógázni vágyóval.
A jógagyakorlás mellett hobbiszinten futok, ezért jelenlegi fókuszomban ennek a két, eltérő típusú mozgásos meditációnak az együttes, egymást kiegészítő és mélyítő gyakorlása áll. Felfedezni és megtapasztalni, hogy miként lehetséges általuk megteremteni, megszilárdítani és fejleszteni a testi-lelki egyensúlyt.

BIO

2012 Gerincjóga oktatóképzés – Mandala Jógastúdiók

2012 OKJ Sportoktató

2014 Jóga mozgásterapeuta – Mandala Jógastúdiók

2014 Astanga jóga 1. sorozat oktatóképzés – Manju Jois, Budapest

2015 Hatha jóga oktatóképzés – Mandala Jógastúdiók

2015 Astanga jóga 1. sorozat oktatóképzés – Nancy Gilgoff, Pozsony

2015 Astanga jóga workshop – David Swenson, Lisszabon

2017 Astanga jóga workshop – Kino MacGregor, Zágráb

2019 Mobility képzés – Mandala Jógastúdiók

2020 Resztoratív jóga képzés – Mandala Jógastúdiók